A gyász-, és veszteségfeldolgozás útján. A gyász gyakran érzelmi és fizikai kimerültséggel jár.
Anyát karácsony elötti szombaton temettük el.
Már hetek óta halogatom, hogy átmenjek anyu lakásába. „Szét kell válogatnom a dolgait! Egy részét majd odaadom egy szeretetszolgálatnak, lesz majd olyan is, amit pedig megtartok. A lakást minél előbb ki kell üríteni és meghirdetni az eladásra” – zakatolt időnként a fejemben a gondolat, amit a kötelességtudat indukált. Mégsem mentem. Minden porcikám tiltakozott ellene. Mindig akadt valami fontosabb, valami sürgősebb. Aztán egyszer csak hétvégére összeszerveztem a családot. Bátyám és a lányom is jöttek, megígérték, hogy segítenek. Azt hittem így könnyebb lesz, majd osztozunk a fájdalomban, amit az emlékek vihara hoz majd magával.
Nyitott hozzáállás a gyásszal szemben
A lakásba lépve megcsapott anya lakásának illata, ami oly sokszor fogadott amikor átszaladtam hozzá. Most nagyon fájdalmas volt ezt érezni. Minden itt van, de ő már nincs velem! Eszembe jutott, amikor utoljára láttam. Beszaladtam Budapestről hazafelé, hogy egy kis rétest vigyek neki. Szinte láttam, ahogy ott áll és csak néz rám a szokásos szeretettel teli, szelíd mosolyával az arcán. Bárcsak tovább maradtam volna nála! Ó, hány ilyen „bárcsak”-ot idéztem és dolgoztam fel a Gyászfeldolgozás Módszer ® segítségével! Hálásan gondolok az önsegítő módszerre, ami aznap éjjel, amikor megtudtam anyukám halálát, szinte életmentő volt számomra.
Beljebb megyek, már az étkező asztal mellett állok. A tárgyak, amiknek eddig semmilyen jelentősége nem volt, hirtelen megtöltődtek emlékekkel és érzelemmel. A gyógyszeradagolója az asztalon, gondosan összeállítva a teljes hétre, precízen, mint mindig. Mellette még ott van a kis adventi koszorú, amit saját kezűleg készített. A könyvespolcon meglátok egy kis karácsonyi kártyát, amit eddig észre sem vettem. Kinyitom. Az én ajándékkísérő kártyám. Még múlt karácsonykor adtam neki és ezek szerint megőrizte! Nahát! A karácsonyi jókívánságok után ezt írtam:” Anyukám maradj egészséges! Szeretlek!” Már sírok is, a könnyek hangtalanul peregnek le az arcomon.
Az érzéseink ilyenkor teljesen normálisak
” Ami nem kell azt ki kell dobni, nem lehet mindent megőrizni! ” – hasít belém a racionalitás. Fájó szívvel teszem a szemetesbe ezt a másnak semmit sem jelentő papírdarabot. Számomra anyám szeretete és ragaszkodása árad belőle. És ez? Egy könyv „Anya kérlek…” Ezt is már elfelejtettem, pedig én vettem ezt a naplót Anyák napjára, hogy írja bele az emlékeit kiskoromból és az ő gyermekkorából, amikor majd éppen kedve tartja. Szép emlék lesz. Persze álmomban sem gondoltam, hogy ilyen hamar emlékké válik ez a tárgy. Beleolvasok. Azt írja, mindig is büszke volt rám, az eszemre, a kitartásomra és szorgalmamra, na és az elért eredményeimre. Soha nem mondta nekem, de valahol mégis éreztem…….Nem bírom tovább olvasni. „ Szedd össze magad, így sosem fogsz végezni! ” -szól egy belső hang.
Irány a háló, indul a gardrób ürítés! Minden katonás rendben. Igen, ilyen pedáns volt az én anyukám! Oldalra pillantok és látom, hogy az unokája csak ül és simogatja a mami ruháit.. „Emlékszel amikor ez volt rajta?” – kérdezi hirtelen. Néhány ruhát magához szorítva azt kéri, hogy nem tegyem az elajándékozandók közé. Még mami otthonkáját sem, pedig az a neylon otthonka már tényleg semmire sem jó. Próbálom lebeszélni őt erről a ragaszkodásról, de kisvártatva feladom.
Eszembe jut, hogy ilyen esetekben a Gyászfeldolgozás Módszer® tanácsa, hogy kupacoljunk. Tegyük 3 kupacba a dolgokat! 1: biztosan kell. 2: talán kell vagy most még nem tudok megválni tőle. 3: biztosan nem kell már. Rendben, tegyük hát a ruhát a kettes kupacba! Egy darabig őrizzük aztán majd eldől, lehet, hogy kidobjuk, de legalább megadtuk magunknak az esélyt és lehetőséget, hogy megtartsuk. Hasznos jó tanács: ne dobjunk ki olyat, amit később megbánnánk!
Rengeteg energiát veszítünk
Délutánra érzelmileg és fizikailag is teljesen kimerülünk. Megegyezünk, hogy majd folytatjuk, de mindannyian tudjuk, hogy megint jó darabig nem fogunk jönni, mert ez túlságosan megterhelő és kimerítő. Majd csak készen lesz egyszer…… ezúttal kivételesen megengedem magamnak, hogy ne teljesítsem a kitűzött feladatot. Elfáradtam, kimerült a lelkem és tudom, hogy valamiből újra erőt kell gyűjtenem. Megpróbálok egy kis önszeretetet gyakorolni, megpróbálom szeretni magam. Édesanyám többé már nem tud szeretni engem…
Online mentálhigiénés tanácsadó, life coach
Haladó Gyászfeldolgozás Módszer Specialista